Mindig félve kezdek bele egy olyan cikkbe, amikor jelenségekre, publicisztikákra vagy hozzánk közel álló termékekre kell negatívan reagálnom. Az emberek ilyenkor hajlamosak zsigerből támadni, kiragadni egy mondatot, s a legalávalóbb érvekkel degradálni. Én persze személy szerint nem a támadásoktól félek, hanem attól, hogy az emberek nem értik meg magát a cikket, s sípoló tüdejükkel, csak és kizárólag a fikázás jut el az agyukig, nem tekintve a mondanivaló tényleges értelmére. Tudom miről beszélek, pontosan ez a jelenség történik meg minden egyes olyan (más felületeken is) publikált posztom kapcsán, ha neadjisten valakire/valakikre nézve az írás esetleg sértően hathat. A NerdTavern-en is volt már erre példa, amikor megírtam a Csúnya cosplayer lányok és a gamer cam pillangók című posztot. Meglepően érdekes párbeszéd alakult ki, mert neves magyar Cosplayerek értettek egyet a cikkel, egyes facebook csoportokban viszont vörös posztó lett, a nevemmel együttvéve és a legszolidabb támadások között voltak azok a mondatok, hogy le kéne vágni a pöcsömet. Az ultimate támadás ilyenkor mindig az, hogy a belső frusztrációmat, irigységemet vezetem le azzal, hogy ilyeneket írok, de ezen már tényleg csak röhögni tudok. Amikor az egyén nem képes megbirkózni egy számára negatív kritikával (függetlenül attól, hogy jogos vagy sem), akkor fordul ahhoz a személyhez, aki megérti őt, aki fájdalommentes megoldást kínál; saját magához. A szabópéterek, oravecznórák és cicásgifes coelhók világában, ahol a hírfolyamban minden görgetésben találni legalább egy motivációs üzenetet, amely azt hirdeti, hogy te úgy vagy jó ahogy vagy, szeresd magad ésatöbbi, az emberek nagy része sajnos a kellőnél többször nyúl a belső, meg nem értett énjéhez. Ezt nevezik a nárcisztikus személyiségzavar kezdeti tüneteinek, amelyek akár egy begubózott báb, nem foglalkozik a külvilággal, csak az fontos, hogy mindenki meglássa, egyszer majd pillangó lesz. Természetesen én sem vagyok tévedhetetlen, vannak esetek mikor eltúlzom a mondanivalómat, vagy akár az is, hogy teljesen triviális dolgokat másképp látok, s ezért érzékeim tévútra csalnak, ám hajlandó vagyok beismerni ha nincs igazam, s ha úgy adódik akár bocsánatot is kérni. 

Egy ilyen jó hosszú bevezető után térnék rá cikkem központi témájára, a Cosplay-re, aminek triggere az Esport magazin 1801-es kódnevű, második kiadott számának a borítója. A (talán) negyedévente megjelenő lap, kiadásáért felelő Skorpió Printen keresztül, a szebb napokat is megélt PC Guru mellékvágányaként, maga Chocho főszerkesztésével kerül a boltok polcaira. Az első szám Vizicsacsi képével került az újságárusokhoz, a második viszont már egy feltörekvő magyar Cosplayer; Bekiie enyhén erotikus borítóképével. Sokatmondó idézet is került Kévés 'Bekiie' Viktória mellére; 

"Akkor hiteles a Cosplay ha játszol is!".

Bevallom egyszerűen nem tudtam eldönteni, hogy haragudjak, vagy igazat adjak az állításnak, ezért amikor már a hatodik agresszív hirdetésben szemeztem Bekiie-vel, úgy döntöttem, hogy megveszem a lapot. Hogy ez most a jó marketing, vagy egy ügyesen felhasznált feature eredménye, azt a fantáziátokra bízom. 

Én előtte nem ismertem a cosplayert, így a szóban forgó interjúból tájékozódtam első körben. Viki egy kellemes, szerethető ember képét kelti, viszonylag egyszerű, de jó gondolatokkal. Nem célja, hanem eszköze a cosplay, a játék és a streamelés, de ott még nem tartunk. A bevezetőben elmondja, hogy a építészmérnöknek tanul. Erős a bevezetés bevallom; 

"...sminkesként is lehetne sikeres, azonban fontos számára a státusz, ezért is jár az egyik legnehezebb mérnöki egyetemi szakra.(sic!)"

Ez a mondat önmagában nem tűnik fontosnak, akár kötőanyagként is értelmezhetjük két bekezdés között, ám később kiderül, hogy Viki tagja a Queens of Game nevű formációnak, amelynek kizárólag lány tagjai az gamer szférában az egyenlőségért küzdenek. Ez egy nagyon becsülendő dolog, jó üzenet és szükség is van rá, mert sajnos nem csupán meggyőződésem, hanem tapasztalatom is, hogy férfitársaim mily módon képesek beszélni, viselkedni a női játékosokkal. Visszatérve az idézett mondatra, az én olvasatomban rendkívül visszásnak hat egy egyenlőségekért harcoló ember kijelentése a státuszról, de nem szabad igazságtalannak lennem, simán lehet, hogy a fenti részt csak az interjúztató írta a szövegkörnyezetből, ami valószínű is lehet, tekintettel az egyes szám, harmadik személyben írt kijelentésre. 

Bekiie később szót ejt a csöcskultuszról, ami kellemes meglepetés a borítókép után, elmondja, hogy számára távoli a direkt testiséget célzó cosplay felöltése, s őszintén szólva simán hiszek neki, ugyanis nem vagyok rest feltételezni, hogy a PC Guru ördögi marketinggépezete gond nélkül feláldozná őt, a több lapeladás oltárán. A lány nem csupán, Cosplayezik, de játszik, streamel és sminkkel is, ami tulajdonképpen egy teljesen szokásos Cosplayer kombó. Sok ízben kifejtettem már a véleményemet a mai átlag Cosplayerekről is, akik egy jól körülhatárolható szegmensben mozognak, amelynek klasszikus alapköve a Facebook FanPage, vele szemben a Twitch és Youtube gondoskodik a multimédiás anyagokról, az Instagram már-már kötelező és a Deviant Art ahol igazán véget ér. Amiért tulajdonképpen foglalkozom most is az egész témával, az a már idézett borítóképen is megjelent mondat; "Akkor hiteles a Cosplay ha játszol is!". Szerintem ez baszottnagy hülyeség, legalábbis így kiragadva, hiszen egyrészt a Cosplay eleve nem is a videójátékokból fakad, másrészt pedig már rég túlmutat a játékokon. Persze mint írtam, nem Bekiie kikezdése a cél, simán lehet, hogy ő ezt a mondatot úgy érti, hogy egy adott gamer karakter jelmezébe bújva akkor érzi hitelesnek az alakítást, ha a delikvens játszik is az adott játékkal, amiben a gyermeki naivitás és az öncélú odamondás is keveredhet. Szerintem a Cosplay szól a szabadságról, s ma már tendencia, hogy még meg sem jelent játékok karaktereinek jelmezét öltik magukra az emberek, de gondoljunk csak a Suicide Squad előtti hisztériáról, amikor még látóhatáron sem volt a premier, de már minden lány Harley Quinn volt. Én a magam részéről nem érzem kevésbé hitelesnek azt a Sarah Kerrigan cosplayt, ahol a csaj bevallottan csak érintőlegesen sem játszott Star Craftot, ám mégis elolvasta az összes fellelhető tudásanyagot, amiből ő maga úgy érezte, hogy jó Kerrigent tud csinálni. De felsorolhatnék még ezer példát, a Mario vagy egyéb más olyan platformjátékoktól kezdve, azon szereplőkön át, akik csak villanás erejéig jelennek meg játékokban, hogy nem az adott játékkal való sokszáz óra, hanem egy univerzum szeretete, a lore előtti tisztelet és az igényesség iránti elhivatottság az ami a Cosplay-t hitelessé teszi. 

Kévés 'Bekiie' Viktória a négyoldalas interjú után egy igen kedves, értelmes és jó víziókkal megáldott lány sziluettje rajzolódik ki , s az ilyen jellegű tényleg apró elszólásokon kívül igazán nincs is vele bajom, ám fontosnak érzem, hogy a Cosplay-esek, mint egyfajta autentikusnak tűnő iránymutatói sok hazai gamer fiatalnak, hogy egy-egy fősodrú médiumban elejtett mondata, évekkel később is vállalható legyen, s ne kelljen soha úgy kezdeni nyilatkozatot, hogy nem úgy gondoltam. 

ps.: Bekiienek jó munkát és szórakozást kívánunk, ha érdekel titeket, itt tudtok rápillantani.