A napokban több játékuknak is adtak megjelenési időkeretet, lássuk hát, melyik NCSoft finomság, mikor érkezik!

Első körben azt láthatjuk, hogy az NCSoft is rányergel az okos telefonok piacára. Nem meglepő, ez gyakorlatilag már külön konzolnak tekinthető.

Be lett jelentve, hogy lesz majd Lineage M és Blade and Soul mobile még idén, ám ez egyelőre nem tűnik valószínűnek. Legalábbis nálunk.

Boldogabb hír, hogy az Aion Legions, az Aion okos telefonos, taktikai RPG-s spin-offja, már idén Q2(kb. valamikor tavasszal)-ben elindulhat nálunk is, noha még csupán "soft launch"-ként emlegetik. Ez annyit takar, hogy valószínűleg egy béta teszt fog lezajlani, de nem kell sokáig matyiznunk, ugyanis Q3-ban már teljes megjelenést ígérnek.

A sok okos telefonos cím után evezzünk PC-s vizekre is. Az NCSoft saját játékaiból gyúrt cross-over MOBÁ-ja a MasterxMaster is eljön idén hozzánk. Egy teaser oldal már elérhető, habár sok infót nem tartalmaz, de ez hamarosan változni fog, hiszen Q2-es megjelenést ígérnek itt is.

És végül a főfogás: Lineage Eternal. A sokak által várt Diablo-szerű MMO még idén megkezdi második zárt bétáját Koreában, amit szorosan követ majd a nyílt béta, s még idén a megjelenés. A nyugati verziónál már komoly erőkkel dolgoznak a mobilos verzión is, egyszerre jelenik majd meg a PC-s és az okos telefonos verzió.